Apám egy nagyon szkeptikus, borúlátó ember. Mindenbe a rosszat látja, iszonyatosan pesszimista. Nem is értem, hogy anyám hogy mehetett hozzá? Azt mondja, már ő se érti. Talán szerelmes volt nagyon annak idején… Én tudtam, hogy a szerelemmel mindig csak a baj van. Amikor például múltkor is bevezették azt a törvényt, hogy vasárnap a boltok zárva vannak, akkor nagyon kiakadt:
- Micsoda hülyeség! Hogy fogok így bevásárolni, ha valami kell? Halljak éhen?
Anya meg se szólalt. A nővérem viszont kinyitotta a száját:
- Apa! Te úgyse vásárolsz be sohasem! Azt általában anya szokta! Azonkívül, meg pontosan jól tudod, hogy anya ruhaboltba dolgozik, és legtöbbet hétvégén. Nem lesz jó, ha szegénynek végre legalább vasárnap nem kell mennie dolgozni, és végre velünk lehet? Együtt pihenhetünk?
Erre persze már nem tudott mit felelni, csak pampogott az orra alatt. Aztán pedig, mikor ez a törvény megszűnt, és a vasárnapi nyitvatartás újból érvénybe lépett, ő ezt panaszolta:
- Micsoda hülyeség ez már! Szegény emberek még vasárnap se pihenhetnek! Szörnyű, mintha rabszolga lennék!
- Apa! Te úgyse dolgozol vasárnap. És a múltkor, nem azt mondtad, hogy… – kezdett bele a nővérem, de befejezni már nem akarta. Úgy se lenne értelme.
Egy nap anyám felvetette, hogy költöznünk kéne egy nagyobb lakásba, mivel itt már nem férünk el. És úton a következő gyerek. Az ötlettel apám is egyet értett, de a megvalósítással fenntartásai voltak.
- Még csak az kellene, hogy éjt nappallá téve böngésszem a hirdetéseket, hogy lakást találjunk! Van én nekem épp elég dolgom!
- Eddig is csak anya keresett hirdetéseket. – mondta a nővérem. – De akkor forduljunk ingatlan irodához, ők biztosan segítenek.
- Hogyne! Hogy egy csomó pénzt levasaljanak a semmiért… – dühöngött apa.
- Hát, ha valakinek meg kell csinálnia azt, amihez lusta vagy!
Erre apánk még nagyobb dühbe gurult. Persze a nővérem se volt tisztelettudó, hogy ilyet mondott, de valahol azért igaza volt. Végül arra jutottunk, hogy mi majd segítünk anyának lakást találni, mint ahogy amúgy is mindig mindenbe segítünk neki, apa pedig akkor fogadja el, hogy az lesz, amit mi választunk. Ebbe persze nem akart bele menni, így vasárnap este nekiült az egész család böngészni az apró hirdetéseket.
Találtunk is egy tök jó oldalt, a nextapro.hu-t. Itt mind a hirdetésfeladás, mind a böngészés, nem került pénzbe, és még csak regisztrálni sem kellett. Az “eladó lakás budapest” hívószóra annyi találat jött ki, hogy az ember el se hinné. Ráadásul az elején beállítottuk az árat, a ház méretét, és ugye a város is meg volt adva, még is rengeteg hirdetést dobott ki a gép. Alig tudtunk választani!
Még mielőtt felkerestük volna a számunkra szimpatikus hirdetőket, elolvastuk az oldalon, hogy mire kell figyelni az adás-vételkor, hogy biztosan ne legyünk csalás áldozatai. Az az írás jól összefoglalja azokat a dolgokat, amelynek segítségével ezek elkerülhetőek. Az egyik ház annyira megtetszett, hogy apám azon nyomban fel is hívta a hirdetőt. Egy nagyon kedves néni vette fel a telefont, aki örömmel ajánlotta, hogy ha akarjuk, már a jövő héten meg is nézhetjük a lakást. Ennek nagyon örültünk, még a morcos apánk is elmosolyodott örömében. Végre lesz külön szobánk a nővéremmel! Mivel az új lakás elvileg 4 szobás! Egy anyáéknak, egy a nővéremnek, egy nekem és egy a születendő babának.
A következő héten meg is néztük a lakást, és szerencsére nem okozott csalódást. Úgy nézett ki, mint a képeken, tágas, praktikus, és egyszerűen semmi hibát nem lehetett rá mondani. Afféle álomház. A szüleim nem gondolták volna, hogy ilyen hamar meg fogják találni a számukra tökéletes házat, de úgy voltak vele, hogy íme a szerencse talán rájuk talált, és nem szabad hagyni veszni ezt az otthont. Ezzel mi is egyet értettünk, így le is foglaltuk, majd pedig megvettük a lakást. Ebbe még apa sem tudott belekötni!