Ha hétvége, akkor vár a munka

Ha hétvége, akkor vár a munka…legalábbis otthon. Emeletes házunk teljes alsó szintjét felújítjuk és hát korrekt iparosok híján úgy döntöttünk a párommal, hogy amit biztonsággal meg tudunk csinálni, azt bizony bevállaljuk. Ebből aztán a gyakorlatban valójában az lett, hogy tényleg mindent mi csinálunk: már megtanultunk forrasztani, hegeszteni, villamos hálózatot teljesen újrahúzni, falazni, parkettázni és most jutottunk el odáig, hogy meg kéne tanulnunk járólapot lerakni. A következő állomás ugyanis a fürdőszobai járólap lehelyezése lesz. A helyiségben egyébként mindent kiszedtünk és teljesen újraterveztünk. A csövek már a jó helyre vezetnek, a falak is a helyükön vannak már így a járólapozás és csempézés következik.

Ezt a kivitelezést azonban hosszas tervezgetés előzte meg, amelyben rengeteget segített az alábbi weboldal. Itt kézhez kaptam egy olyan tervet, amelyet pontról-pontra következő gyerekjáték volt megtervezni a teljes fürdőszoba renoválást. Az egészet a színvilág megálmodásával kezdtem. Mivel a természetes, nyugtató hatás elérése volt a célom, meleg és világos színeket választottam. Ennek megfelelően kerestem csempe és fürdőszobai járólap kombinációkat, illetve külön-külön, magam is próbáltam összeállítani lehetséges párosításokat. Nagyon tetszenek az apró színes mozaikok, ezért egy ilyen berakást választottam, amivel izgalmasabbá tettem az összhatást és egyedivé a fürdőnket.

A csempék és járólapok elrendezésében és kiválasztásában szintén kulcsfontosságúak voltak a honlapon talált információk. Innen tudtam például, hogy melyik elrendezési módoknak milyen előnyei és hátrányai vannak, továbbá, hogy melyiknek milyen alapanyagtöbblet szükséglete van. A hálós elrendezés esetében például nem vesztünk olyan sok anyagot, mint a diagonális vagy szőnyegmintás esetben, azonban ez utóbbi kettő sokkal jobban tágítja a teret optikailag. Érdemes tehát végiggondolnunk, mi a fontosabb az adott körülmények között. Ebből kifolyólag más korrekciós értékkel kell számolni a különböző elrendezések esetén, ami az alapanyagtöbbletet illeti, ezt is érdemes szem előtt tartani.

A weboldalról tudtam meg azt is, hogyan tudom eldönteni, milyen minőségű egy járólap vagy csempe. Az egyik fontos tényező a PEI-skála, amely 1-5-ig rangsorolja a padlólapok minőségét a kopásállóságuk alapján. Az 1-es kopásállósággal rendelkező a legkevésbé ellenálló, míg az 5-ös PEI-s padlólap a legkiválóbb a kopásállóság szempontjából. A másik fontos tényező a kerámiák anyagi összetétele. Ennek minőségét úgy ellenőrizhetjük, ha a burkolólap nem díszített oldalát nézzük. A nyers kerámia színe elárulja, milyen alapanyagot vettünk: minél inkább vörösbe hajlik a hátlap a burkolat annál silányabb minőségű, minél inkább a fehér irányába megy, világos színű, annál professzionálisabb a lap minősége.

Végül, de nem utolsó sorban a már említett korrekciós számokról is kaptam egy átfogó képet a különböző lerakási módoktól függően, így nem volt nehéz a megfelelő mennyiségeket meghatározni a felújításhoz.

Köszönhetően annak, hogy ráakadtam erre az oldalra, nem okozott gondot sem a tervezés, sem a fürdőszobai járólap lerakása, sem a helyiség végső formájának kialakítása.