Hogy mi a párhuzam a vasárnapi nyitvatartás és az energetikai tanúsítvány között?

Hadd válaszoljak a kérdésre egy kérdéssel: az összes ember teljes nyugalommal elmondhatja magáról, hogy mindig mindennek alaposan utánanéz? Természetesen a válasz az, hogy nem (mi más is lehetne?). Persze ez nem róható fel hibának senkinek sem, mert egyrészt ilyen az emberi természet; másrészt akadnak olyan esetek, amikor nem tudunk kellően felkészültek lenni; harmadrészt pedig – és talán ez az egyik legrelevánsabb indok – a teljes gőzzel rohanó világunkban állandóan változik szinte minden körülöttünk, fizikai nehézséget okoz a folyamatos naprakészség.  Nyilvánvalóan azokra a dolgokra, amelyek jelentős fontossággal bírnak az életünkben, nagyobb figyelmet fordítunk mindannyian, csupán nehéz nem lemaradni az újabb és újabb változásokról.

Na mármost a vasárnapi nyitvatartásról szóló kormányrendelettel kapcsolatban én a saját ismeretségi körömön belül nem tapasztaltam ezt a fajta felkészületlenséget. Voltak, akik kifejezetten örültek neki, mert azzal érveltek, hogy a hétköznapokon reggeltől estig dolgoznak, nem marad se idejük se energiájuk még munka után a bevásárlással foglalkozni, de azzal, hogy vasárnap is nyitva lesznek a boltok bizony ez a problémájuk megszűnhet. De akadtak olyanok is, akik azt hangsúlyozták, hogy a hét napból egyetlen egyet igazán ki lehet bírni vásárolgatás nélkül is, senkinek sem fogja ketté vágni az életét, hogyha a bolti dolgozók vasárnap inkább otthon pihennek.

A nyitvatartással ellentétben azonban az emberek sokkal tájékozatlanabbak, ha a lakásuk vagy a házuk energetikai tulajdonságairól van szó, főleg sokan azzal nincsenek tisztában, hogy a törvény előírja az erről szóló tanúsítvány előállítását minden ingatlannal kapcsolatban. Nagyon fontos lépés ez, hiszen a tanúsítvány kiállítása biztosítja hitelesen a potenciális vevő tájékoztatását a ház, az épület, a lakás energetikai minőségéről, de pontos képet tud adni arról is, hogy milyen szükséges felújítási munkálatokra lenne szükség. Vagy ha mégis tudják, hogy enélkül bizony nem jöhet létre az adásvételi szerződés lakásvásárlás során, viszont az energetikai tanúsítvány árak vonatkozásában már szintén keveset tudnak. Pedig valójában egyáltalán nincs szó hatalmas, kifizethetetlen összegekről. Persze ehhez szükséges, hogy utánanézzünk milyen energiabesorolásra számíthatunk ingatlanunkkal kapcsolatban. Érdemes egyébként elvonatkoztatni a pénztől, ugyanis egy ilyen tanúsítvány nem kevesebb, mint tíz évig érvényes. Magyarán egyszer kell – egy amúgy sem horribilis – összeget kifizetni, hogy aztán egy egész évtizeden keresztül ne kelljen ezzel a kérdéssel foglalkozni.

energetikai tanúsítvány árak

Mindemellett egy energetikai tanúsítvány kikérése nagyon kevés befektetett energiát és időt igényel: a szolgáltató huszonnégy órán belül elkészíti a dokumentumot az ingatlanunkra vonatkozóan, miután a területileg illetékes mérnök előzetes időpontegyeztetést követően elvégezte a helyszíni felmérést. Nekünk csak annyi a feladatunk, hogy előkészítsük azokat a papírokat, melyek a mérnök munkáját segítik: az alaprajz, a műszaki leírás, valamint a tanúsításra váró ingatlan helyrajzi száma. Utóbbit egyébként gyorsan és könnyen leolvashatjuk a lakás vagy ház tulajdoni lapjáról. Mindemellett kétségbe sem kell esnünk, ha úgy döntünk, hogy inkább visszavonjuk a tanúsítvány megrendelését: kényelmetlen indoklások és kötöttségek nélkül bármikor szólhatunk, hogy állítsák le a folyamatot.

Tényleg érdemes minél alaposabban utánanézni a lehető legtöbb dologgal kapcsolatban (még az apróbetűs résznél is) az energiatanúsítvány kérdésében. Nem kell idegtépően lassú eljárási folyamatra, illetve hatalmas pénzbeli összegekre számítanunk, hanem egy gördülékeny munkafolyamat, készséges ügyfélszolgálat és online végezhető megrendelés áll szolgálatunkba, ha energetikai tanúsítványt akarunk kikérni.