A legjobb időpont bukósisak vásárlásra

Emlékszem még arra, amikor először szóba került az, hogy esetleg Magyarországon is bevezetésre kerülne az osztrák szomszédoknál olyan jól bevált vasárnapi zárva tartás a kereskedelmi üzletágban. Mennyi felháborodott és idegenkedő ember kezdett el ellene kampányolni, pedig ha jobban végig gondoljuk, annyi minden más van, amit vasárnapokon csinálni lehet, nem feltétlenül csak a vásárlás az. Persze jöttek az örök lázadók, hogy máskor nincs idejük megejteni a nagybevásárlást, meg hogy akkor most milyen közös program lesz a családdal vasárnap délelőttökre… Szabályosan nem akartam hinni a fülemnek, annyi sületlenséget voltak képesek összehordani az emberek.

Amikor végül valóban bevezetésre került ez a szabály, akkor döbbentem rá, hogy valóban, sajnos a kis országunk még nincs megérve egy ilyesfajta változás elfogadására, ugyanis egyáltalán nem normális módon lett intézve a legtöbb kereskedő által a szabály bevezetése. A munkavállalókat még nehezebb helyzetbe hozták, mintha soha többet egyetlen szabad vasárnapot sem kaptak volna. Rengeteg embert rúgtak ki amiatt, hogy kevesebb ember is elég lesz a nagy üzletekbe is, ugyanis az egy darab szabadnap sok felszabadult munkaórát jelentett a cégeknek, emiatt viszont a leépítés és a bent maradó kollégák nagyobb terhelését kezdeményezték.

Nem sokáig volt aztán végül ez a törvény érvényben kishazánkban, mert az örök lázadók, illetve a szabályozás rossz interpretációja miatt az egész szituáció élhetetlen körülményeket eredményezett. De egy bukósisak vásárlásos sztorim pont ekkor zajlott, ami kicsit mókásan is sikeredett, ezért úgy gondoltam, most megosztom veletek.

Megígértem egy kedves barátomnak, hogy időt szakítok rá, és elkísérem bukósisakot venni. Próbáltam győzködni, hogy rendeljen webshopból bukósisakot. Ajánlottam neki egy oldalt, ahol nagy a választék a bukósisakokból, ráadásul mind kifogástalan minőségű és még egy mérettáblázat is a segítségünkre van a lehető legjobb választásokért. Ez a barátom néha kicsit olyan, mint ha még az előző évszázadban élne, ugyanis megrögzött mániája, hogy az internetes vásárlás nem biztonságos. Jó, aláírom, lehetnek kockázatos tranzakciók, de azok csak nem ellenőrzött honlapok esetében, itt pedig nyilván erről szó sincs.

De elfogadtam végül az érvelését és megegyeztünk, hogy akkor valóban elmegyünk a lehető legkorábbi időpontban bukósisakot venni. Sajnos abban az időszakban olyannyira elfoglalt voltam, hogy végül egy vasárnapon toppantam be a barátom ajtaján, hogy elrángassam akkor bukósisakot venni. Először azt hitte, hogy csak viccelek, majd kiderült, hogy teljesen bolond vagyok, ugyanis akkor még érvényben volt a vasárnapi zárva tartás, így teljesen érthetetlen volt a barátom számára, hogy én mégis milyen indíttatásból és hol szeretnék bukósisakot vásárolni.

Lányos zavaromban nem győztem bocsánatot kérni, de aztán arra gondoltam, hogy bármi történjék is, azon a napon bukósisakot fogok neki szerezni. Rávettem végül, hogy a segítségemmel rendeljünk arról a szuper oldalról egy csinos kis bukósisakot. Tudtam, hogy a kiszállítás is gyorsan fog menni, illetve hogy jobbat keresve sem találhattunk volna, így egyáltalán nem volt lelkiismeret furdalásom azért, mert ráerőltettem a barátomra az akaratomat. Végül is, ez a közös érdekeket szolgálta.

Azóta is imádja azt a bukósisakot, és mai napig rendszeresen látogatja azt a motoros webshopot. Lehetséges, hogy marketing szakemberként kéne a kenyeremet keresni?  🙂