Levelek a papának

Miután a nagypapám meghalt, a hiányát azzal próbáltam enyhíteni magamban, hogy leveleket írtam neki nap mint nap, beszámoltam neki a napi teendőimről, hogy mik történtek nekem, egyszer még a vasárnapi nyitva tartásról is egy egészen hosszú levelet kerekítettem neki. Azt is megírtam, mennyi gondom volt a jogosítvány megszerzésével, hogy mennyit szenvedtem azokkal a buta táblákkal, egyszerűen nem mentek a fejembe, na meg a vizsgabiztosok… A harmadik alkalommal sikerült átmennem, írtam a nagypapámnak, de akkor is csak a szerencsén múlt, hogy jó indulatú volt a fazon.

Az autóval egyébként sokszor meggyűlt a bajom, miután megvettem, nem annyira értettem a mechanikai részéhez, vagy hát igazából egyáltalán nem. Szerettem volna, hogy valaki kedvesen ölelgessen meg, és magyarázza el nekem, például mi az a fagyálló hűtőfolyadék igazából erre a papám lett volna a kiváló ember, hiszen autószerelő volt, elmondhatta volna nekem, milyen részei vannak az autónak, meg mikor kell kicserélni a téli gumit.

Aztán amikor meguntam, írtam egy levelet a nagyapónak, hogy legyen szíves most már végre válaszolni, évek óta tűröm, hogy válasz nélkül hagy, és várom türelemmel, hogy végre megjöjjön a posta, de csak nem méltat soha arra, hogy írjon nekem néhány sort. Elhittem én, hogy jó az üdvösség meg minden, de azért néha szegény unokájára is gondolhatna. A levelet alább beillesztem:

Kedves Nagyapó!
Most már igazán válaszolhatnál, mert nagy bajban vagyok. Tudod te is, hogy te vagy az egyetlen, akiben igazán megbízom, akinek a tanácsait feltétel nélkül elfogadom. Még egyetlen fiúban sem bíztam meg, aki inget vett fel első randira, ahogyan megígértetted velem, és minden este úgy alszom el, hogy elolvasok egy József Attila verset, mert az jót tesz a lélek fejlődésének. Most viszont tényleg segítségre van szükségem, mert a Frici nevű szerelő azt mondta, hogy fagyálló hűtőfolyadékot kellene szereznem a kocsiba, de nem tudom egyáltalán, hogy mi az, szóval légy szíves segíts meg egy szakértő válaszadással. Melyik márka lenne jó, s honnan rendeljek? Mekkora kiszerelést? Amúgy is, mire jó ez a dolog egyáltalán? Azt hittem, a jogosítvány megszerzése után már mindent tudok az autókról, de sajnos úgy tűnik tévedtem… Remélem, nem okozok neked csalódást.

Ölel szerető unokád,
Rita

Vártam a választ, de megint nem jött. Mikor már feladtam volna, anyukám könnyező szemmel rohant be a szobámba a nappaliból – talált az asztalon a postaládából behozott csekkek között egy bélyeges, aranyos, cicás borítékba zárt levelet a nagypapa nevével a feladónál.

Elsírtam magamat, amikor a kezembe adta. Nem lehetett hamisítvány, mert a papó kézírása állt a lapon, szép, rendszerezett betűk, kerek betűk, gondoskodással és szeretettel alakított üzenet.

Drága Rita,

sajnálom, hogy még csak most válaszolok neked, elég sok dolgom volt eddig, találkoztam sok régi pajtással, meg a Dobi kutyával, tudod, amit akkor temettünk el, amikor még óvodás voltál. Minden nap kimegyünk játszani Jézus-mezőre, jókat szaladgálunk. Idefönt nincsen már fájdalom – akár fagyálló hűtőfolyadékot is ihat az ember -, egészen könnyű így mozogni, hogy nem csípődnek be folyamatosan az ízületeim.

Mindenestre hiányoztok, te is meg anyád is, de azt azért nem mondom, hogy várlak titeket, éljétek csak meg az életeteket szépen.

A fagyállóval kapcsolatban csak annyit, hogy a motorban generált hőséget csillapítsa, télen szükség van a fagyállóra, mert nagy a baj, ha a sima víz mint hűtőfolyadék megfagy…

Az olajwebshop.hu oldaláról rendelj amúgy mindenképpen, a legmegbízhatóbbak és legjobbak, tőlük rendeltem én is minden ilyesmit, motorolajat is, míg éltem.

Ölellek szeretettel én is, kis mormotám, vigyázz magadra továbbra is, és az ingeseket kerüld!

Papa

Anyával kitört belőlünk a sírás, zokogtunk egymást ölelve, hát a papa mégis gondol ránk föntről… Nagyon meghatódtam, és eldöntöttem, hogy innentől kezdve hiszek a túlvilágban, és e naptól rendszeresen jártam keresztény liturgiákra. Meg persze megrendeltem a papa által ajánlott fagyálló hűtőfolyadékot az olajwebshop.hu oldaláról… És továbbra is szorgosan írtam neki a leveleket.

fagyálló hűtőfolyadék